Vineri dimineața poposesc în redacția ”Bányavidéki Új Szó”. La un ceai englezesc cu ghimbir. Gazde îmi sunt doi dintre membrii fondatori ai ziarului maghiar. De la ei aflu că vinerea la ei e ziua... porților deschise. Un nou număr (1.818) tocmai a ieșit pe piață. Așa cum se întâmplă de 30 de ani. Dar povestea nu a început în 1991. Doar a continuat...
7 ianuarie 1958, primul număr din ”Bányavidéki Fáklya”; 23 decembrie 1989, primul număr din ”Bányavidéki Új Szó”
”Primul număr al ziarului maghiar «Bányavidéki Fáklya» (Făclia băimăreană) a apărut în 7 ianuarie 1958. Cotidian. Din februarie 1968 a devenit săptămânal. Acoperea tot județul și aborda subiecte de politică, cultură, divertisment, sport. În acea perioadă printre cele mai citite articole erau cele despre Școala Băimăreană de Pictură. Și au fost multe articole valoroase pe această temă. După venirea lui George Fazekas, sportul a devenit și el foarte popular printre cititorii «Bányavidéki Fáklya». În 23 decembrie 1989 ziarul s-a transformat în «Bányavidéki Új Szó» (Lumea nouă băimăreană)”, conturează introducerea în subiect László Deák.
De unde până unde Genius?!
Iar firul poveștii este preluat din zbor de Anna Soltz: ”După decembrie 1989 a fost un vid de putere și administrația celor două ziare de atunci, «Graiul Maramureșului» și «Bányavidéki Új Szó», a fost comună un timp. În 1991 ne-am separat și ne-am transformat fiecare în SRL. Toți cei opt care eram la acea oră la «Bányavidéki Új Szó» am pus banii și am înființat Genius, SRL-ul care edita și, mai apoi, tipărea, ziarul. Azi din cei opt am mai rămas în SRL patru”.
Curiozitatea nu mă lasă să merg mai departe și întreb de unde până unde Genius?! Anna Soltz începe să râdă: ”Pentru că ne-am gândit că geniile merg pe linia foarte fină dintre superinteligență și nebunie. Și așa ne simțeam noi atunci: că suntem ușor nebuni crezând că vom putea supraviețui ținând ziarul și că trebuie să fim foarte inteligenți ca să reușim să face această nebunie. Și uite că așa au trecut 30 de ani!”
”Bányavidéki Új Szó” a continuat tradiția și a apărut în regim săptămânal, dar au existat și perioade în care s-au testat aparițiile bisăptămânale. Dar nu a funcționat. ”Am avut noroc imediat după ce am înființat SRL-ul cu ajutoarele primite din Ungaria. Dar nu te gândi la bani! Nu. Am primit un fax, calculatoare. Lucruri foarte utile de altfel. Între timp au crescut foarte mult prețurile de tipar și așa am decis să luăm un credit pentru a ne lua mașinile necesare să tipărim noi ziarul”, spune László Deák. Și așa intrăm într-un nou episod din istoria ziarului maghiar din Baia Mare.
”Și am început așa, prin 1995, să ne tipărim singuri ziarul”
”Ușor nu a fost. Niciunul nu știam tehnoredactare, niciunul dintre noi nu eram tipografi. Băieții din redacție au început să învețe tehnoredactare. Dávid Lajos, inginer de meserie, tocmai rămăsese fără loc de muncă. A venit și a început să deslușească mașinăriile din tipografie. S-a descurcat mai bine decât băieții din redacție, care încercaseră să le pornească inclusiv cu ranga... Și am început așa, prin 1995, să ne tipărim singuri ziarul”, își amintește Anna Soltz. László Deák completează: ”Nu știam să facem plăcile, nu aveam idee cum se developează, cât țin substanțele. Joia se închidea ediția și după ce se termina de tipărit ziarul stăteam toată noaptea și puneam paginile laolaltă, împachetând ziarul. Era o perioadă în care doamna în casa căreia era tipografia ne aștepta joia cu mâncare. Ea se bucura că nu e singură, noi că eram bine tratați în nopțile în care până dimineața împachetam pagini...”
”Am avut ani în care am visat că va fi bine”
”Eram habarniști într-ale tipăritului, dar ne-am apucat de treabă și am învățat din mers. Și niciodată ziarul nu a lipsit de pe tarabe vineri dimineața. În 30 de ani! S-a întâmplat să se strice hardughia în ultima clipă, dar ziarul tot a apărut. Am pus hârtia în mașină și ne-am dus la altă tipografie și ziarul tot a apărut. Acum recent, din cinci oameni din redacție trei au fost acasă bolnavi, în izolare, dar ziarul tot a apărut. Am avut ani în care am visat că va fi bine. Că vom avea contracte pentru tipografie astfel încât să avem bani să ținem ziarul. Am avut ani în care era să falimentăm”, mărturisește Anna Soltz.
Tirajul de cândva, un vis frumos
Care a fost cea mai ”catifelată” perioadă din istoria ziarului ”Bányavidéki Új Szó”? Răspunsul nu se lasă deloc așteptat: ”Cel mai bine a fost în '89-'90. Atunci toate ziarele o duceau bine. Lumea era avidă să citească presă. Vreo 8.000 era tirajul nostru atunci. Era ceva nemaiîntâlnit. Ceva de vis”, își amintește Deák. Și aproape mă sfiesc să întreb de tirajul de azi... ”Acum avem un număr relativ constant de cititori. Ne menținem la 2.400”, spune László Deák. Iar Anna Soltz completează: ”Ne-a scăzut tirajul așa cum a scăzut pentru toată presa scrisă. Pentru zilele noastre, tirajul nostru este unul mediu. Nici foarte bun, nici foarte tragic”.
”Atmosfera este extraordinară, așa am supraviețuit”
Cu toate problemele, însă, povestea, spun cei doi membri fondatori, este una frumoasă. ”Acum că ne pui să ne uităm înapoi putem recunoaște că totul a fost o mare aventură. Dar a fost una plăcută. Am avut probleme, am avut momente grele, dar nu am regretat niciodată momentul din 91 când am decis să facem SRL-ul și să ducem ziarul mai departe”, mărturisește Anna Soltz. László Deák intervine: ”Da, au existat momente grele, cum spune Anna, dar doar generate de lipsa de bani. Nu am avut altfel de probleme. În gașca de la ziar sunt toți nebuni la fel, orice problemă se ivește o discutăm și trecem peste ea. Atmosfera este extraordinară, așa am supraviețuit. Și e clar că nimeni nu vine aici pentru bani. Dacă voiam bani, fiecare mergeam și făceam altceva. Dar suntem pasionați de ceea ce facem”.
”În fiecare săptămână avem parte de o bucurie!”
Anna Soltz merge mai departe cu mărturisirile: ”Sunt 30 de ani. E practic viața noastră. E o meserie cu puține satisfacții materiale. Dacă rămâneam în învățământ, azi aveam pensie dublă. Dar poate viața mea nu ar fi fost așa de plăcută cum a fost aici. Pentru că banii sunt numai o chestie... Meseria asta, așa cum spuneam, nu aduce satisfacții materiale. Dar implică multe satisfacții morale. Uită-te la noi: în fiecare săptămână avem parte de o bucurie! Vinerea, când iese ziarul. Pentru că asta este, în cazul fiecărui număr, un foarte mare succes”.
”Asta e regula de bază: vineri trebuie să apară ziarul!”
Și pentru că se spune că pentru ca un lucru să funcționeze trebuie să existe reguli, doamna Anna îmi explică râzând: ”Nu sunt multe reguli interioare în SRL-ul nostru. Cea mai importantă este că ziarul este întotdeauna pe primul loc. Asta e regula de bază: vineri trebuie să apară ziarul! Și dacă nu mai există hârtie, și dacă a picat curentul, și dacă pică babe din cer... Și mai sunt două reguli. Întotdeauna de luni până vineri între 9.00 și 15.00 trebuie să fie cineva în redacție. Dar nu am îndrăznit niciodată să verific dacă e așa. Cealaltă regulă spune că trebuie să schimbăm minimum câteva cuvinte unul cu altul în redacție zilnic, să nu stăm doar cu ochii în calculator”.
Cum a început ”nebunia”
Cele două gazde ale mele au ajuns la circa un an distanță la ziar. ”Eu am ajuns în 1989 la «Bányavidéki Fáklya» în calitate de fotoreporter. Inițial pentru sport doar. Ulterior am fotografiat și scris din orice domeniu”, deapănă firul amintirilor László Deák. ”Eu am venit în 1990 la «Bányavidéki Új Szó». Eu la bază sunt profesoară de limba română și limba maghiară. Am profesat pe Valea Izei. Apoi am lucrat la o cooperativă de mobilă în Baia Mare. Am avut o tentativă de a veni la ziar în anii comunismului, dar tentativa a eșuat. În 1990, însă, am avut mai mult noroc. Am scris din toate domeniile. Iar de prin 1995 administrez ziarul”, spune Anna Soltz.
”Nu îmi mai amintesc titlul articolului, dar îmi amintesc valul de reacții”
Și dacă tot i-am purtat pe firul nostalgic al amintirilor, îi întreb și de articolul care le-a plăcut cel mai mult. Scris de ei! Anna Soltz se decide prima: ”La începutul anilor '90, lumea pleca din țară. După câțiva ani, în care eu sperasem că lucrurile se vor schimba în România și cei plecați se vor reîntoarce acasă, am scris un articol despre speranțele deșarte. Când am început să înțeleg că majoritatea celor plecați nu se mai întorc. Cei care plecaseră simțeau încă nostalgia a ceea ce au lăsat aici. Unii dintre cei rămași eram invidioși pe cei care au avut curajul să facă acest pas peste hotare. În acest context, articolul a stârnit foarte multe reacții. Și bune, și rele. Nu îmi mai amintesc titlul articolului, dar îmi amintesc valul de reacții”.
”M-am pregătit de interviu cam o săptămână înainte”
”Eu din prima îmi amintesc cel mai dificil interviu pe care l-am luat vreodată”, mă avertizează László Deák. Și parcă devine agitat numai povestindu-mi: ”Îl voi ține minte mereu. Protagonist era Lascăr Pană. M-am pregătit de interviu cam o săptămână înainte. Numai despre handbal și despre el am citit. Deși știam deja multe. Și totuși, când am mers la interviu, aveam un trac extraordinar. Pană știa tot timpul tot ce se întâmplă în handbal. Era dificil să îi pui întrebări. Dar și mai dificil era că îți mai adresa și el întrebări. Era un idol atunci, asta ca să nu spun că în Baia Mare era un fel de zeu... Am făcut multe interviuri de-a lungul anilor, dar acesta a fost cel mai greu. Articolul a ieșit bine de tot”.
”Lumea este avidă de senzațional”
Cum arată săptămâna la ”Bányavidéki Új Szó”? Luni dimineața se conturează în mare următorul număr. Pe măsură ce materialele vin și paginile se umple, sunt trimise la tipar. Miercuri e ultima zi în care se mai pot preda articolele. Pentru joi rămân deschise doar câteva pagini în eventualitatea în care intervine ceva deosebit. În fiecare vineri dimineață, ”Bányavidéki Új Szó” apare.
”Formatul este de tabloid, are 20 de pagini, dar mai există perioade când ziarul conține și câte un supliment de 4 pagini. Suplimentele sunt toate culturale”, spune László Deák. Și completează: ”Noi am încercat să mergem pe știri de actualitate și cultură. Dar lumea este avidă de senzațional. Un articol foarte bun de cultură, dacă îl citesc 300 de persoane. Dar știrea că a deraiat un tren a adunat 600 de accesări în câteva ore. Cu toate acestea, noi nu ne axăm pe senzațional”.
”De o bună perioadă nici nu ne-au mai certat cititorii”
”Bányavidéki Új Szó” se vinde sensibil mai mult la chioșcuri decât grație abonamentelor. ”Distribuția ucide ziare. Unii distribuitori și-au închis afacerea de pe o zi pe alta. Am rămas și cu banii luați, și fără loc unde să ne vindem ziarul. Sunt localități unde am avea cititori, dar nu are cum să ajungă ziarul la ei. Prin forțe proprii nu răzbim. Deci distribuția este o mare problemă. Și greu de rezolvat”, consideră administratoarea ziarului. Și mai oferă niște detalii: ”A fost o perioadă în care am neglijat un pic județul și ne-am axat mai mult pe Baia Mare. Dar nu fiindcă așa am vrut, dar nu am avut corespondenți. Am revenit de câțiva ani. Profilul de-a lungul anilor ni l-am cam păstrat. Cultura ocupă primul loc. Și nu doar cultura pentru minorități. Oricine ne oferă informații este promovat”. Face o pauză și apoi zâmbește: ”De o bună perioadă nici nu ne-au mai certat cititorii că nu le place ceva din ziar. Era o perioadă când știam clar că cel care ajunge vineri dimineața primul în redacție o încasează pentru că suna mereu telefonul”.
Vineri la chioșcuri se va găsi numărul 1.819 din ”Bányavidéki Új Szó”. Așa, ca exact în fiecare dimineață din ultimii 30 de ani.
Bányavidéki Új Szó” poate fi citit aici.
Ramona-Ioana Pop
Traducere în limba maghiară: Attila Tamási
Fotografii: ”Bányavidéki Új Szó”
Péntek reggel betérek a ”Bányavidéki Új Szó” szerkesztőségébe egy gyömbéres zöld teára. A magyar nyelvű újság két alapító tagja lát vendégül. Tőlük tudom meg, hogy számukra a pénteki nap a... nyitott kapuk napja. Az új lapszám (1.818) már piacon van. Akárcsak az elmúlt 30 évben. De a történet nem 1991-ben kezdődött. Akkor csak folytatódott...
1958. január 7., a ”Bányavidéki Fáklya” első lapszáma, 1989. december 23., a ”Bányavidéki Új Szó” első megjelenése
”A «Bányavidéki Fáklya» című magyar nyelvű lap első száma 1958. január 7-én jelent meg. Napilapként. 1968 februárjától hetilappá alakult. A lap az egész megyét lefedi, politikai, kulturális, szórakoztató, sport témájú anyagokat vonultat fel. Abban az időben a legolvasottabb cikkek a Nagybányai Festőiskoláról szólóak voltak. És sok ilyen témájú értékes anyag látott napvilágot. Fazekas György csatlakozását követően, a sportrovat is igen népszerű lett a «Bányavidéki Fáklya» olvasói körében. 1989. december 23-án az újság «Bányavidéki Új Szó»-ra lett átkeresztelve, kezdi témávzl kapcsolatos ismertetőjét Deák László.
Miért éppen Genius?!
A történet fonalát ismét Soltz Anna görgeti tovább: ”1989 decembere után hatalmi űr keletkezett, így a két akkori újság, a «Graiul Maramureșului» és a «Bányavidéki Új Szó» vezetősége egy ideig közös volt. 1991-ben megijedtünk, és két külön Kft-vé alakultunk. Mi nyolcan, akik akkor a «Bányavidéki Új Szó»-t képviseltük, összedobtuk a pénzt és megalapítottuk a Geniust, azt a Kft-t, amelyik előbb kiadta, majd később nyomtatta is az újságot. Mára a nyolcból már csak négyen maradtunk a Kft-ben”.
Kíváncsiságom nem hagy továbblépni, ezért megkérdezem: miért éppen Genius? Soltz Anna nevet: ”Mert arra gondoltunk, a géniuszok képesek csak végighaladni a szuper intelligencia és az őrültség igen keskeny határán. És mi akkor ilyeneknek éreztük magunkat: kissé őrülteknek, abban reménykedve, hogy sikerül túlélnünk, fenntartva ezt az újságot, ugyanakkor nagyon intelligenseknek, hogy ezt az őrültséget megcsináljuk. És láss csodát, így telt el 30 év!”
A ”Bányavidéki Új Szó” hetilapként folytatta a hagyományt, de voltak időszakok, amikor kísérleti jelleggel heti kétszer jelent meg. Nem működött. ”Közvetlenül a Kft. megalakulása után szerencsénk volt a magyarországi támogatásokkal. De ne pénzre gondolj! Nem. Kaptunk egy faxot, számítógépeket. Egyébként nagyon hasznos dolgokat. Időközben jelentősen megemelkedtek a nyomtatási költségek, ezért úgy döntöttünk, hogy hitelt veszünk fel a nyomtatáshoz szükséges berendezések megvásárlására.”, mondja Deák László. És így térünk át a nagybányai magyar nyelvű újság történetének újabb fejezetére.
”És így kezdtük el 1995-ben magunk nyomtatni az újságot.”
”Könnyű nem volt. A szövegszerkesztést sem ismertük, egyikünk sem volt nyomdász. A fiúk elkezdték elsajátítani a számítógépes szövegszerkesztés fortélyait. Dávid Lajos, végzettségét tekintve mérnök, munkahely nélkül maradt. Eljött hozzánk, és megpróbált kiigazodni a nyomdagépek között. Jobban boldogult, mint a fiúk a szerkesztőségből, akik még emelővasat is bevetettek a siker érdekében... És így kezdtük el 1995-ben magunk nyomtatni az újságot ”, emlékszik vissza Soltz Anna. Deák László kiegészíti: ”Nem tudtam lemezeket készíteni, fogalmam sem volt, miként kell előhívni azokat, meddig tárolhatók a szerek. Csütörtökön volt a lapzárta, miután kinyomtattuk az újságot, egész éjjel raktuk össze az oldalakat, hogy a lap megkapja végleges formáját és kiszállításra csomagolhassuk. Egy olyan időszak volt, amikor a hölgy, akinek a házában volt a nyomda, csütörtökönként étellel várt minket. Ő örült annak, hogy nincs egyedül, mi pedig annak, hogy tisztességesen el voltunk látva azokon az éjjeleken, amikor reggelig az újságot tűrögettük...”
”Voltak évek, amikor arról álmodtunk, hogy egyszer jobb lesz”
”Nem értettünk a nyomdászathoz, de elkezdtük a munkát és menet közben tanultunk. És az újság egyszer sem hiányzott péntek reggel az árudákból. 30 éve! Előfordult, hogy az utolsó pillanatban elromlott a csotrogány, de az újság csak megjelent. Betettük a papírt az autóba, és elmentünk egy másik nyomdába, de akkor is megjelent. Nemrég az öt emberből hárman betegen ültek otthon, elkülönítésben, de az újság csak megjelent. Voltak évek, amikor arról álmodtunk, hogy egyszer jobb lesz. Hogy a nyomda számára lesznek megrendeléseink, hogy pénzhez jussunk az újság fenntartásához. Voltak évek, amikor csődközeli állapotba kerültünk”, vallja be Soltz Anna.
Az egykori példányszám, szép álom
Melyik volt a ”Bányavidéki Új Szó” történetében a leggördülékenyebb időszak? A válasz egyáltalán nem várat magára: ”A legjobb '89-'90-ben volt. Akkor minden újságnak jól ment. A világ ki volt éhezve a sajtótermékekre. 8.000 körüli volt akkor a példányszámunk. Az valami hihetetlen volt. Álomszerű”, emlékezik Deák. Szinte ódzkodom rákérdezni a mostani példányszámra... ”Jelenleg egy viszonylag stabil olvasótáborunk van. Tartjuk magunkat 2.400 körül”, Mondja Deák László. Soltz Anna pedig kiegészíti: ”Csökkent a példányszám, olyan mértékben, ahogy az írott sajtó esetében mindenhol csökkent. Mostani viszonylatban példányszámunk átlagosnak mondható. Nem túl magas, de nem is tragikusan alacsony”.
”A hangulat rendkívüli, ez a túlélésünk titka”
Minden nehézség ellenére azonban ez egy sikertörténet, mondja a két alapító. ”Most, hogy arra ösztönzöl minket, hogy visszaemlékezzünk, beismerhetjük, hogy ez az egész egy nagy kaland volt. De kellemes kaland. Voltak gondjaink, voltak nehéz pillanataink, de egy pillanatig sem bántuk meg azt a 91-es pillanatot, amikor eldöntöttük, hogy megalapítjuk a Kft-t, és folytatjuk az újságkészítés hagyományát”, vallja be Soltz Anna. Deák László kiegészíti: ”Igen, voltak nehéz pillanatok, ahogy Anna is mondta, de csak pénzhiányból fakadóak. Más gondjaink nem voltak. Az újság csapatában mind őrültek vagyunk, bármilyen probléma adódik, megbeszéljük, és túl tesszük magunkat rajta. A hangulat rendkívüli, ez a túlélésünk titka. Az pedig világos, hogy senki sem a pénzért jön ide. Ha pénzt akartunk volna, valamennyien más irányban próbálkoztunk volna. De szeretjük azt, amit csinálunk”.
”Minden hét tartogat számunkra egy örömöt!”
Soltz Anna folytatja vallomását: ”30 évről van szó. Gyakorlatilag az életünk. Ez egy olyan szakma, amelyik nem kecsegtet túl sok anyagi elégtétellel. Ha a tanügyben maradtam volna, most dupla annyi nyugdíjam lenne. De nagy valószínűséggel nem lett volna ilyen kellemes életem, mint így. Hiszen a pénz nem minden... Ez a hivatás, ahogy már mondtam, nem hoz anyagi elégtételt. De sok erkölcsi elégtételt biztosít. Nézz ránk: minden hét tartogat számunkra egy örömöt! Pénteken, amikor megjelenik az újság. Hiszen ez, valamennyi lapszám esetében, nagy siker”.
”
Egy aranyszabály van: az újságnak pénteken meg kell jelennie!”
És mivel úgy tartják, ahhoz, hogy valami működjön, magyarázza nevetve Anna asszony: ”A Kft-nek nincs sok belső szabálya. A legfontosabb az, hogy az újság mindig első helyen áll. Egy aranyszabály van: az újságnak pénteken meg kell jelennie! Ha nincs is újságpapír, ha elveszik az áramot, vagy ha vénasszonyok potyognak az égből is... És még van két másik szabály is. Hétfőtől péntekig, naponta 9 és 15 óra között mindig kell lennie valakinek a szerkesztőségben. De soha nem mertem ezt ellenőrizni. A másik szabály kimondja, hogy kötelező naponta néhány szót váltani egymással a szerkesztőségben, hogy ne csak a számítógépre meredjünk”.
Hogy kezdődött az ”őrültség”
Két vendéglátóm nagyjából egy év különbséggel került az újsághoz. ”Én 1989-ben kerültem a «Bányavidéki Fáklyá»-hoz, mint fotóriporter. Kezdetben kizárólag a sport rovatnál. Aztán minden területen fotóztam és írtam”, bogozza ki az emlékek szálát Deák László. ”Én 1990-ben kerültem a «Bányavidéki Új Szó»-hoz. Végzettségemet tekintve román-magyar nyelv és irodalom szakos tanár vagyok. Az Iza-völgyben tanárkodtam. Aztán egy nagybányai bútorgyártó szövetkezetben dolgoztam. A kommunizmus idején volt egy sikertelen kísérletem arra, hogy az újsághoz kerüljek. 1990-ben azonban több szerencsém volt. Mindeníró voltam. 1995-től pedig az adminisztratív munkát végzem”, mondja Soltz Anna.
”A cikk címére már nem emlékszem, csak az általa kiváltott visszhangokra”
Ha már elindítottam őket a nosztalgikus visszaemlékezés útján, azt is megkérdezem tőlük, hogy melyik volt a legemlékezetesebb általuk írt anyag. Soltz Anna válaszol elsőként: ”A '90-es évek elején, az emberek kivándoroltak. Néhány év múlva, ami alatt abban reménykedtem, hogy a dolgok Romániában jó irányba fordulnak, és a kivándoroltak haza térnek, írtam egy cikket a hiú reményekről. Akkor értettem meg, hogy az elvándoroltak többsége nem fog hazatérni. Azok, akik kivándoroltak, még őrizték az itt hagyott dolgok nosztalgiáját. Néhányan azok közül, akik itt maradtunk, irigyeltük azokat, akiknek volt merszük megtenni ezt a lépést. Ilyen környezetben, a cikk nagy visszhangot váltott ki. Jó és rossz értelemben egyaránt. A cikk címére már nem emlékszem, csak az általa kiváltott visszhangokra”.
”Egy álló hétig készültem az interjúra”
”Kapásból elmondhatom, melyik volt életem legnehezebb interjúja”, figyelmeztet Deák László. És mesélni is izgatottan meséli: ”Soha nem felejtem el. Lascăr Pană volt a főszereplője. Egy álló hétig készültem az interjúra. Kizárólag a kézilabdáról és róla olvastam. Annak ellenére, hogy már sok mindent tudtam. És akkor, amikor megjelentem az interjúra, hatalmas lámpalázam volt. Pană mindig tudta, mi történik a kézilabda világában. Nehéz volt kérdéseket feltenni neki. De még kényesebbé vált a helyzet, amikor ő tett fel kérdéseket. Akkoriban egy bálvány volt, arról nem is beszélve, hogy Nagybányán istenként tisztelték... Az évek során sok interjút készítettem, de ez volt a legnehezebb. A cikk egész jóra sikerült”.
”A világ a szenzációért sóvárog”
Hogy néz ki a hét a ”Bányavidéki Új Szó”-nál? Hétfő reggel körvonalazódik az új lapszám. Ahogy érkeznek az anyagok az oldalak is megtelnek és mennek a nyomdába. Szerda az utolsó nap, amikor még fogadunk anyagokat. Csütörtökre csupán néhány oldal marad lezáratlanul, arra az esetre, ha valamilyen rendkívüli dolog történik. A ”Bányavidéki Új Szó” minden péntek reggel megjelenik.
”A formátum folyóirat jellegű, 20 oldalas, de időnként 4 oldalas melléklettel is kibővül. A mellékletek kizárólag kulturálisak”, mondja Deák László. Majd hozzáteszi: ”Próbálunk a napi hírekre és a kultúrára összpontosítani, de a világ a szenzációért sóvárog. Egy nagyon jó kulturális cikket alig olvasnak el 300-an. De a hírre, hogy kisiklott egy vonat, néhány óra alatt 600-an kattintanak rá. Ennek ellenére, mi nem alapozunk a szenzációra”.
”Jó ideje nem is dorgáltak meg az olvasók”
A ”Bányavidéki Új Szó” leginkább szabadárusításban fogy, nem előfizetés útján. ”A terjesztés megöli a lapot. Egyes terjesztők egyik napról a másikra zárták be vállalkozásaikat. Ott maradtunk pénz és terjesztési lehetőség nélkül is. Vannak települések, ahol szívesen olvasnák a lapot, de nincs lehetőségünk eljuttatni az újságot. Önerőből nem bírjuk. Tehát a terjesztés komoly gondokat okoz. És nehéz megoldani”, véli az újság ügyvezetője. És még közöl néhány részletet: ”Volt egy időszak, amikor kissé hanyagoltuk a megyét, és elsősorban Nagybányára összpontosítottunk. Nem azért, mert így akartuk, egész egyszerűen nem volt tudósítónk. Néhány éve változtattunk ezen. Az évek során megőriztük arculatunkat. A kultúra áll az első helyen. És nem csak a kisebbségi kultúra. Mindent, ami arra érdemes, felkarolunk.”. Tart egy szünetet és mosolyog: ”Jó ideje nem is dorgáltak meg az olvasók azért, hogy valami nem tetszik nekik az újságban. Volt egy időszak, amikor tudtuk, hogy aki elsőként érkezik meg péntek reggel a szerkesztőségbe, fel kell vállalnia az áldozati bárány szerepét, hiszen válaszolnia kell a sűrű telefonhívásokra”.
Pénteken az árudákban kapható lesz a ”Bányavidéki Új Szó” 1.819 száma. Akárcsak minden péntek reggel az elmúlt 30 évben.
Ramona-Ioana Pop
Traducere în limba maghiară: Attila Tamási
Fotók: ”Bányavidéki Új Szó”
